A történelmen átnyúló diverzifikáció evolúciója
i.e. 3000 évvel ezelőtt a Jangce folyó sodrása kiszámíthatatlan és veszélyes. Ez a helyi kereskedők mindennapi életét keserítette meg. Ezen a ponton merült fel a történelemben elsőként a közös kockázat és a kockázatporlasztás ösztönös igénye. Amikor a kereskedők szétosztották a terményt – a rizst, a selymet vagy a teát – egymás hajói között, magát a fizikai használati értéket darabolták fel. A kárrendezés ekkor még úgy festett, hogy a sikeresen megérkezett javakból adtak vissza arányosan annak, akinek a hajója elsüllyedt, jóval a modern pénz fogalmának megszületése előtt.
Ez a fajta evolúciós diverzifikáció nemcsak a tengeren, hanem a társadalmi struktúrákban is megjelent. Hiszen nem is olyan régen még az érdekházasság teljesen bevett, biológiailag és anyagilag racionális forma volt, amely a prefrontális kéreg tiszta logikájából fakadt. A modern jóléti államok és nyugdíjrendszerek előtt a családok legnagyobb kockázata az öregség és az erőforrások elvesztése volt, a lánygyermekek stratégiai házasítása pedig a legtisztább hosszú távú személy- és egzisztenciabiztosításként funkcionált, ahol a hozomány és a jegyajándék jogi védőhálót jelentett a túléléshez.
A nyugat kelet evolúció
Bár a világ azóta digitalizálódott, a vállalkozói elme neurológiai huzalozása ma is ezekből a történelmi és kulturális mintákból táplálkozik, ám óriási különbségekkel. A nyugati kultúrákban a kapitalizmus generációk óta szervesen fejlődik, így az ottani vállalkozó agya a cégre úgy tekint, mint egy gépre vagy rendszerre, amit felépít, delegál, majd működtet vagy értékesít. A kockázat ott a játék természetes része, a csőd pedig nem egy morális bélyeg, hanem egy drága, de hasznos tanulási költség.
Ezzel szemben a kelet-európai valóságban a rendszerváltás után a vállalkozás sokáig nem rendszert, hanem a túlélést és a kiskapuk keresését jelentette.Talán még a mai napig is. Nálunk a vállalkozás gyakran egy érzelmi projekt, a vezető saját „gyermeke”, amit görcsösen kontrollálni akar, mert neuro-szinten a kontroll elengedése azonnali fenyegetettség-érzetet generál. Ezért akad el a KKV-k többsége az önfoglalkoztató vagy mikrovállalkozási szinten: a vezető szakemberként indult, és az agya egyszerűen nem engedi átlépni a határt a cégben dolgozásból a cégen dolgozás állapotába, így inkább halálra dolgozza magát, mintsem rendszert építsen. Ez nem lustaság, egyszerűen a neuroplaszticitás ezen formája nem alakult még ki Európának ezen szegletében.
A pop kultúra hatása napjainkra
Ezt a görcsös védekezést a kulturális örökségünk, a szocializmus évtizedei alatt beégett társadalmi kondicionálás csak tovább erősíti. A „maszekolás” gyanúját és a kollektív felelősség hamis biztonságát a nyolcvanas és kilencvenes évek popkultúrája – Szomszédok sorozatot ki ne látta volna – zseniálisan konzerválta, és ez a mentalitás ma is élénken visszaköszön a mindennapokban.
Az átlagember agya a rendszerváltás zavaros időszakának mintái miatt képtelen azonosítani a valódi vállalkozói kockázatot – azt, hogy a tulajdonos a saját vagyonával, egészségével és családjával játszik –, helyette a sikeres vállalkozót automatikusan a tisztességtelenséggel azonosítja. Amíg egy angolszász kultúrában a gazdag cégvezető egy követendő hős, aki értéket és munkahelyeket teremt, addig nálunk sokszor egy céltábla, akinek a sikere mögött a társadalom azonnal mutyit vagy politikai hátszelet szimatol.
Struccpolitika helyett neuroplaszticitás
Ez a mélyen gyökerező rejtőzködési kényszer és hiány-szemlélet közvetlenül kihat arra, hogyan kezeljük a saját és a cégünk biztonságát. A kelet-európai vállalkozó agya folyamatos védekezésre, adóoptimalizálásra és rejtőzködésre van huzalozva, és a kockázatok láttán hajlamos a struccpolitikát választani.
Ahelyett, hogy nyugati mintára külső tőkebevonással, tiszta struktúrákkal porlasztaná a kockázatot – ahogy azt már a Jangce folyó kereskedői is tették a maguk primitív módján –, inkább a meglévő, nehezen felhalmozott céges likviditást és megtakarítást tekinti univerzális gyógyírnak. Nem törődik vele, hogy amikor egy váratlan egészségügyi vagy operatív krízis során a saját tőkéjét kezdi el égetni a működés fenntartására, akkor a múltbeli traumák mintáit ismétli meg, mert ezt láttuk ezt ismerjük.
Ezek a kulturális és neurológiai minták nincsenek kőbe vésve. A felismerés az első lépés ahhoz, hogy a hiány-alapú rejtőzködésből átlépjünk a bőség-alapú rendszerszemléletbe, és elkezdjünk valódi cégvezetőként, stratégaként gondolkodni. A modern kockázatkezelés ugyanis nem a félelemről szól, hanem a szabadságról és a hatékonyságról. Függetlenítjük a saját megtermelt javainkat a környezet kiszámíthatatlanságától. Legyen az a piac, környezeti ártalom, munkaerőhiány, betegség.
Szakemberből igazi üzletember
Ez az a pont, ahol a szakemberből igazi üzletemberré válunk. Mert minden jó cégvezető a maga területén egy nagyon jó szakemberből vált azzá.
Nem az a feladatunk, hogy minden csapást magunk fogjunk fel a saját megtakarításainkkal, hanem az, hogy egy olyan stabil, zárt struktúrát építsünk, amelyben a növekedésre szánt tőke érintetlenül teszi a dolgát, miközben a váratlan helyzetek költségeit külső forrásból finanszírozzuk. A biztonság nem a görcsös kontrollból, hanem a jól felépített rendszerekből fakad, és ennek a rendszernek a kulcsa már réges-régen egy jól kitalált rendszer melyet, csak használnunk kell.
